Radikalizmus? A Mellérendelő második állomása

A rendezvényről Gondos Mária-Magdolna tudósította a Tiszatáj online kiadását (tiszatajonline.hu), az ő írását közöljük újra: 

 

A Mellérendelő beszélgetéssorozat második állomásán Selyem Zsuzsa volt Horváth Andor beszélgetőtársa, az estet Keszeg Anna moderálta.

Skatulyák, dobozolások nélkül mutatta be őket Serestély Zalán.  Aminek ki kellett derülnie státuszokról, viszonyokról, emberekről és emberi viselkedésformákról, az kiderült a dr., író, tanár, tanítvány, műfordító címkék nélkül is. A radikalitásról való általánosabb, rendszerező gondolkodástól a beszélgetés folyamatosan haladt a személyesség kategóriái felé.

Radikalitás a kultúrában. Ez volt az első alkalommal beharangozott cím, ám mint kiderült, a készülődés során leszűkítették – tágabb teret nyitva a teoretizálhatóságnak –, így a kiindulópontot jelentő kérdés a moderátor részéről – szókratészi stílben – mindjárt a fogalom mibenlététre vonatkozott: mi a radikalizmus, mit értenek alatta?

Horváth Andor egy példával indított. Edward Snowden (vele kapcsolatos hírekről bővebben:http://hvg.hu/cimke/Edward+Snowden) kapcsán tette fel a kérdést: az általa nyilvánosságra hozott lehallgatások vajon a szólásszabadság vagy a hazaárulástárgykörébe tartoznak? Az interpretációk sokfélesége merül fel a radikális gesztusok és cselekedetek kapcsán, mely sokféleségben ellentmondások, össze nem fértethető jellemzők léteznek egyidejűleg. A radikalizmushoz kapcsolódhatnak pozitív jelzők, mint a cselekvésvágy, határozottság, elszántság, de olyan sötét, veszélyes zónákkal is összenyílhat, mint a terrorizmus vagy a hazaárulás. Horváth Andor számára pozitív fogalom, amennyiben kategorikusan kizárjuk belőle az erőszakot.

Selyem Zsuzsa az olasz neoavantgárd felől közelítette meg a radikalizmust, Nanni Balestrinire hivatkozva, aki szerint „a politika arra használja [a nyelvet], hogy torzítsa a valóságot, a költészet arra, hogy felfedje az igazságot” (egy beszélgetés Balestrinivel róla, Berlusconiról, szurkolókról, politikáról, nyelvről és a Gruppo 63-ról, aminek többek közt Umberto Eco is tagja volt: http://kotvefuzve.postr.hu/olaszorszagban-kiirtottak-egy-nemzedeket).

Egy alkalommal Selyem Zsuzsa megkérdezte elsőéves diákjaitól: kinek engednéd, hogy elmesélje az életed? Örömmel emlékezett többek válaszára: senkinek. Később a közönség egyik tagja rákérdezett: nem radikálisabb-e az a gesztus, ha hagyod a másiknak, hogy elmesélje az életed? Ez a másban moshatod meg arcodat – hangzott a válasz –szenvelgőnek, ma már patetikusnak hat. A személynek ennél nagyobb kockázatot kell vállalnia, hogy résztvevővé tudjon válni (legalább résztvevővé, a saját életében akár – teszem hozzá).

Az új irányokat is kijelölő vitaindítóra alapozottan Selyem Zsuzsa valódi párbeszédbe kezdett a Horváth Andor szempontjaival, sorra kérdezett és reflektált azokra.

A dialogikus esemény elvét látszott érvényesíteni, hogy viszonylag hamar teret nyitottak a közönség (ál)kérdéseinek, így a beszélgetés sokfelé ágazott.

Azt, hogy nem elszigetelt vagy elszigetelő zsákutcákba haladt, mi sem bizonyíthatná jobban, mint az egyik visszatérő narratív szál, amelyet re- és átkonstruálva igyekszem bemutatni. Keszeg Annának volt egy megválaszolatlannak hitt kérdése: gesztusok, gondolkodás és cselekvések szintjén mennyiben európai gyakorlat a radikalitás? Ki tudunk-e lépni a kapitalista gyakorlatok inspirálta térképről?

Horváth Andor első válaszában már felvezetett néhány filmes szakszót, amelyek révén a radikalitás fogalmi kereteit kijelölte:

casting – ki választ ki minket a szerepeinkre?

remake – ismétlés vagy mindig a javulásra törekvő (nem mindig sikeres) újrakiadás?

forgatókönyv – a görögöknél a végzet által íródott, a zsidó-keresztény hagyományban a gondviselés, most ki írja?

Selyem Zsuzsa többek között Tarr Béla példáját hozta fel – aki egy utcazenész személyében találta meg a Werckmeister harmóniák című film Valuskáját –, elbizonytalanítva a film/élet olykor készpénznek vett kiterveltségét, tervezhetőségét, előre megírtságát. Az amerikai filmgyártás tekintetében élesnek tűnő véleménykülönbség mutatkozott a beszélgetőpartnerek és az est moderátora, Keszeg Anna között, aki leginkább pedagógiai szempontból kelt az amerikai filmes iskolák védelmére, bírálva a hazai és európai pályakezdő rendezők individuális kínlódását, az egyénieskedésre való biztatást. Magvas, ám egyetértésbe torkolló vita alakult ki David Fincher és Tarr Béla kapcsán. Az elsőMellérendelő beszélgetést moderáló Borbély Andrásban felmerült: ha Tarr Bélát néz, ez vajon segít-e abban, ha egy kizárólag arabul beszélő, szíriai menekülttel kell együtt laknia néhány hétig. Szerinte igen.

Horváth Andor szerint időbe telik vállalni egyféle radikalizmust, vállalásunk alapjául pedig a következő kérdést tehetjük meg: mit kezdhetek én a világgal, amelyik ezt kezdte velem? S hogy miért tartja pozitív dolognak a radikalitást, az leginkább a radikalitás ellentéteit kutató elmélkedéséből derült ki. Mi lehet az? Közöny, konformizmus, privatizálás (ez utóbbi az önzésnél is magasabb kategória; az embert saját köreibe zárja). Ebből következett egy sor éles kérdés: mit jelent az emberi jogok szüntelen tágításának a programja? Van-e helye annak a felszólításnak, mely egyén és közösség viszonyának újragondolására sarkall?

Selyem Zsuzsa (a fenti kérdéssel kapcsolatban itt coming outolt már:http://welemeny.transindex.ro/?cikk=14572) ekképp fogalmazta újra a kérdést: mikor tudatosult, hogy egy buborékban élek? Jó kérdés, jó kezdet.

Gondos Mária-Magdolna

Gondos Mária-Magdolna A BBTE Magyar nyelv és irodalmi tanulmányok című mesteri képzésének hallgatója, a Láthatatlan Kollégium  szenior diákja. A tudósítás eredetije itt érhető el: http://tiszatajonline.hu/?p=33685  

Az eseményről készült képek az intézeti honlap galériájában is megtekinthetők: http://hunlit.lett.ubbcluj.ro/hu/fenykepek/radikalizmus-mellerendelo-2-a-lathatatlan-kollegium-beszelgetos-sorozata