< Vissza a szak honlapjára

Magyar Română English

Hírek

Főoldal / Hírek, események /

11 éve

Köszöntjük új vendégtanárunkat, Scheibner Tamást

A modern magyar és világirodalom ismert kutatója, az ELTE tanára ősztől kezdi meg munkáját intézetünkben.

 
Jelenlegi és jövendő hallgatóink nevében is örömmel köszöntjük Scheibner Tamást, az ELTE összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének tanárát, aki az októbertől induló új egyetemi évben intézetünk magyarországi vendégtanára lesz.  
 
Scheibner Tamás 1980-ban született Budapesten. 1994 és 1998 között az Apáczai Gimnázium biológia tagozatos növendéke, ezt követően az ELTE BTK magyar-politikaelmélet, később összehasonlító irodalomtörténet szakos hallgatója lesz. Az egyetemi évek alatt társaival megalakítja az eleinte önképzőkörként működő Dayka Gábor Társaságot, valamint szerkeszti a Társaság három évig fennálló, Huszonegy című kulturális folyóiratát. Ekkor kapcsolódik be a debreceni Alföld Stúdió munkájába, majd a budapesti Erasmus Kollégium diákja lesz. 2003-tól az ELTE BTK Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszékének ösztöndíjas doktori hallgatója. 2004-ben az Aarhusi, 2005-ben a Leideni Egyetem vendégdiákja volt, 2006-ban pedig a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) szerzett diplomát közép-európai történelemből. Eközben részt vett a hollandiai Amsterdam School for Cultural Analysis munkájában, és több hazai kutatóprogramban. 2007-től a fent említett tanszék tudományos segédmunkatársaként dolgozik.
Szakmai érdeklődése elsősorban a huszadik századi magyar és közép-európai, valamint a spanyol-amerikai irodalomtörténetre és eszmetörténetre irányul. A kortárs magyar irodalomról írt kritikáit és tanulmányait többek közt az Alföld, a Jelenkor, a Kalligram és azIrodalomtörténet közölte. A több szerkesztett kötet mellett a L’Harmattan KiadóDaykaKönyvek című kultúra- és irodalomtudományi könyvsorozatát is vezeti. 2006-tól a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Szilágyi Márton irányításával létrehozottLigaturaKönyvek című irodalomtörténeti sorozatát gondozza. A József Attila Kör és az International Society for Intellectual History tagja. (A szakmai életrajz a Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémiájának anyagából származik.)

Copyright © 2011 Magyar Irodalomtudományi Intézet, Magyar nyelv és irodalom szak, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro