< Vissza a szak honlapjára

Magyar Română English

Hírek

Főoldal / Hírek, események /

11 éve

Három hallgatónk az új szakkollégium bejutóinak élén

A rektori hivatal által alapított új, átfogó szakkollégium kilenc sikeres felvételizője közül hárman magyar nyelv és irodalom szakos hallgatók. 

Egyetemünk rektori hivatala új, interkulturális és a diszciplínák közötti átjárhatóságot is biztosító, kiemelt szakkollégium létrehozását kezdeményezte, önálló helyekkel a román, a magyar és a német tagozaton tanuló egyetemi hallgatók számára.

Az egyetem által kezdeményezett új tehetséggondozó programok jegyében az új szakkollégium tagjaira kiemelt figyelem irányul, az egyetem által rendelkezésükre bocsátott önálló épületben tevékenykednek majd, szakmai fejlődésüket önálló szakmai grémium segíti. A szakkollégiumba felvételiző hallgatóknak nem csupán eddigi szakmai előmenetelüket, tudományos munkájukat, publikációikat, önkéntességi programokban vállalt szerepüket kellett részletesen bemutatniuk, hanem az elkövetkező időszakra vonatkozó szakmai terv alapján is versenybe szálltak egymással az elmúlt hetekben.

A szakkollégiumba sikeresen felvételiző kilenc magyar hallgató közül pontszámaik alapján az első három helyet a magyar nyelv és irodalom szak hallgatói foglalják el: Jakab Villő Hanga (magyar nyelv és irodalom mesteri program), Szabó Eszter (magyar nyelv és irodalom mesteri program), Kiss Ernő-Csongor (magyar nyelv és irodalom mesteri program). Jakab Villő Hanga és Szabó Eszter a színháztörténeti műhely programjához kapcsolódó kutatásaikkal felvételiztek a szakkollégiumi programra (a műhely vezetője: T. Szabó Levente), míg Kiss Ernő-Csongor a kortárs magyar irodalmi kutatások műhelyéhez kapcsolódó kutatással lett az új szakkollégium tagja (a műhely vezetője: Selyem Zsuzsa).

Gratulálunk hallgatóinknak, sikeres szakkollégiumi évet, eredményes kutatást kívánunk! 

Copyright © 2011 Magyar Irodalomtudományi Intézet, Magyar nyelv és irodalom szak, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro