< Vissza a szak honlapjára

Magyar Română English

Hírek

Főoldal / Hírek, események /

6 éve

Gyász

Meghalt munkatársunk, Horváth Andor 

2018. április 9-én meghalt volt kollégánk, a komparatisztika tanára, esszéíró és műfordító, Horváth Andor.

A búcsúztatásra és gyászszertartásra 2018. április 14-én, szombaton 11 órától kerül sor az Egyetemiek Házában (Farkas utca / M. Kogălniceanu 5.). Az elhunytat ezután a Házsongárdi temetőben helyezzük örök nyugalomra.

 

1944. március 8-án, Kolozsvárott született, középiskolai tanulmányait a Brassai Sámuel Gimnáziumban végezte (1961), a Babeș–Bolyai Egyetemen francia–magyar tanári diplomát szerzett (1966). Négy évig Tordán tanított, 1970-től A Hét folyóirat belső munkatársa Bukarestben; előbb a világirodalmi rovatot szerkesztette, 1975-től az 1983/44-es számig főszerkesztő-helyettes volt. A Kriterion világirodalmi sorozatának egyik előszóírója volt, A Hét évkönyveinek felelős szerkesztője. 1990 januárjától 1992 szeptemberéig a román Művelődési Minisztérium miniszter-helyettese, majd államtitkára volt. Ebben az időszakban kötött barátságot Andrei Pleşuval, akinek később több művét is lefordította. 1990-ben többedmagával megalapította a romániai Soros Alapítványt. 1995-ben a kolozsvári székhelyű Bolyai Társaság elnökévé választották, e tisztséget 1999-ig megőrizte. 1996 óta a Korunk főszerkesztő-helyettese. 1999 és 2004 között tagja volt a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Szenátusának.

1990-től volt intézetünk munkatársa nyugdíjba vonulásáig. Az összehasonlító irodalomtudomány és fordításelmélet különféle ágazatait művelte és tanította. Szakkolégiumunknak, a Láthatatlan Kollégiumnak tutora volt, generációk köszönik neki azt a világirodalmi jártasságot, barátságos iróniát és kiegyensúlyozott figyelmet, ami munkáját mindvégig jellemezte. 

 

"Mert a kultúrában élni nem azt jelenti, hogy az ember felkerekedik, évente egy-egy félórás túrával megszemléli a nagy katedrálisokat, s így ötven év alatt ötszáz katedrális előtt tölt el egy-egy félórát. A kultúra egészen mást jelent. Egyetlen katedrálisban le lehet élni ötven évet a kultúrában." - Horváth Andor a boldogságról (Transindex.ro)


Megrendüléssel búcsúzunk tőle. 

 

Megjelent könyvei: 

  • Dávid parittyája. Esszék. Kriterion, Bukarest,1979.
  • Nyomunkban a hírözön. Jegyzetek a ’70-es évek végén. Politikai Kiadó, Bukarest,1982.
  • Montaigne köpenye. Esszék. Kriterion, Bukarest,1985.
  • Határjegyek (Kántor Lajossal közösen) Felsőmagyarország, Miskolc, 2000.
  • A szent liget. Tanulmányok a görög tragédiáról. Polis, Kolozsvár, 2005.
  • Golyóstoll. Egy értelmiségi jegyzetfüzetéből. 1980-1982. Mentor, Marosvásárhely, 2006.
  • Kiemelés tőlem. Emlékkönyv Kántor Lajos hetvenedik születésnapjára; szerk. Balázs Imre József, Horváth Andor, Kovács Kiss Gyöngy; Komp-Press–Korunk, Kolozsvár 2007.
  • Csíki András életútinterjú (társszerző) Kom-Press, Kolozsvár, 2008.
  • Erdélyi magyar írók. Paulovics László íróportréi. Irodalmi szövegválogatás; bev. Balázs Imre József, szerk. Horváth Andor, Salat Csilla; Kolozsvár Társaság–Stúdium, Kolozsvár, 2011
  • Carte de vizita - Cum am devenit maghiar. Idea Konyvkiadó, Kolozsvár, 2016.

 

Műfordításai (válogatás):

  • Robert Escarpit: A könyv forradalma Kriterion, Bukarest, 1973.
  • Louis Althusser: Olvassuk Marxot (társford.) Kriterion, Bukarest, 1977.
  • Montesquieu: A törvények szelleméről (vál. és ford. Nemes Istvánnal közösen) Kriterion, Bukarest, 1987.
  • Korszellem és önismeret. Válogatás a két világháború közötti román esszéirodalomból. Kriterion, Bukarest, 1988; Budapest, Gondolat.
  • Albert Camus: Félreértés. kézirat, bem. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 1993.
  • Andrei Pleşu: A madarak nyelve. Jelenkor, Pécs, 2000.
  • Tanúskodni jöttem. Válogatás a két világháború közötti román emlékirat- és naplóiróiból. Kriterion, Kolozsvár, 2003.
  • Nathalie Sarraut: Egy Igenért vagy egy Nemért. kézirat, bem. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2006.
  • Panait Istrati: Hogyan lettem író, in: Kyra Kyralina Noran, Budapest, 2007.
  • Neagu Djuvara: A románok rövid története. Koinónia, Kolozsvár, 2010.
  • Nona Ciobanu: Aki elzárja az éjszakát. kézirat, bem. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2014.
  • Georges Feydeau – M. Desvallières: Vidéki jegyesek. kézirat, bem. Kolozsvári Állami Magyar Színház, 2014.

 

 

Copyright © 2011 Magyar Irodalomtudományi Intézet, Magyar nyelv és irodalom szak, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro