< Vissza a szak honlapjára

Magyar Română English

Hírek

Főoldal / Hírek, események /

8 éve

BBTE–RefoRC nemzetközi konferencia

felhívás

Örömmel értesítjük, hogy Intézményünkben 2016. december 9–10-én nemzetközi konferenciát szervezünk.
Konferenciánkat a reformáció 500 éves évfordulójára való előkészület jegyében tervezzük, azt remélve, hogy a jubileum segít majd az 1517-hez vezető és azt követő folyamatoknak az eddigieknél is árnyaltabb megértésében, ezért is választottuk annak hívószavául a változást.

Tervezett rendezvényünkben arra kívánunk rákérdezni, hogy miképpen valósulnak meg a kölcsönhatásai az olykor egymásból építkező, olykor szembenálló vagy versengő az Írás értelmezői hagyományoknak az irodalomban, művészetben, intézménytörténetben, a kegyességgyakorlás különféle területein. A problémakör amiatt érdekes, mivel egy olyan régióról van szó, amelyet a különböző, a reform által létrehozott és/vagy alakított felekezetek (római és görög katolikus, görögkeleti, lutheránus, kálvinista, antitrinitárius stb.) olykor békés, olykor konfliktusos egymás mellett élése jellemzett a történelem folyamán.

Az identitásképző értelmezői gyakorlat sokféleségét természetesen a problematika interdiszciplináris körüljárása tudja a maga valódi mélységében feltárni: várjuk tehát a történet-, irodalom- és teológiatudomány, filozófia, művészettörténet, néprajz, nyelvészet területéről megfogalmazott válaszokat, felvetéseket.

További részleteket és a javasolt témaköröket az első körlevélben, ide kattintva olvashatják.


Kérjük, előadásának címét és rövid (legfeljebb 2000 karakterből álló) kivonatát küldje el a res.litteraria@gmail.com címre, 2016. július 15-ig.
A konferencia programjáról, a rendezvényhez kapcsolódó gyakorlati tudnivalókról 2. sz. körlevelünkben küldünk majd tájékoztatást.
A tanácskozás anyagát a későbbiekben könyvben tervezzük megjelentetni, ennek részleteiről is a 2. számú körlevélben és magán a konferencián adunk további tájékoztatást.

Copyright © 2011 Magyar Irodalomtudományi Intézet, Magyar nyelv és irodalom szak, Babeş–Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár

Készítette a Weblap.ro